Ízőrzők-Kustánszeg

Ízőrzők – Szigetbecse – receptek

 

Tejfölös-hagymás lepény
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 3 dkg élesztő, 1 teáskanál cukor, só, 1 tojás, 2 dl tej, 1,5 kg vöröshagyma, egy fakanál sertészsír, 1 liter tejföl.
Az élesztőt langyos, cukros tejben felfuttatjuk. A lisztet a tojással, és a megkelt élesztős tejjel kidagasztjuk, csipetnyi sóval ízesítjük, és kelni hagyjuk.
Kizsírozott, liszttel megszórt tepsiben kézzel szétnyomjuk.
A hagymát megtisztítjuk, kockákra vágjuk, és zsiradékon üvegesre pároljuk. Kicsit kihűtjük. A megkelt tészta tetején szétterítjük a tejfölt, majd a hagymát, és alaposan megsózzuk.
Kemencében fél óra, sütőben egy óra alatt elkészül. Nagy kockákra vágva kínáljuk.

Töltött csirke borban párolt hagymával
Hozzávalók: 2 tisztított csirke, só, 4 zsemle, a két csirke mája, 2 keményre főzött tojás, 2 teáskanál őrölt feketebors, 1 teáskanál majoránna, 1 tojás, 1 csokor petrezselyem zöldje, 3 dl étolaj. A csirke mellé: 12 szem kisebb burgonya, 1 nagyobb cukkíni, 1 padlizsán, 5 sárgarépa, 3 vöröshagyma. A párolt hagymához: 60 dkg apró szemű vöröshagyma, és lilahagyma, 3 dl vörösbor, 1 dl étolaj, 2 teáskanál őrölt feketebors, 1 teáskanál só, 2 teáskanál őrölt pirospaprika, fél citrom leve, 4 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem zöldje.
A csirkéket kívül-belül alaposan megsózzuk. A töltelékhez a zsemléket vízben beáztatjuk, majd kicsavarjuk a levét. A májat lekaparjuk, a tojásokat, és a petrezselymet felvágjuk. Összedolgozzuk a zsemlével. Fűszerezzük borssal, majoránnával, 1 teáskanálnyi sóval, és beleütünk egy tojást. Jól összegyúrjuk. Kicsit pihentetjük, majd a csirkéket megtöltjük vele. Kiskanállal a nyaka bőre alá is teszünk belőle. A bőrt pár öltéssel összevarrjuk, nehogy kifolyjon sütés közben a töltelék.
A zöldségféléket megtisztítva, a krumplikat és hagymákat egészben, a cukkínit, és padlizsánt vastagabb szeletekben, a sárgarépákat félbevágva tesszük a csirkék mellé a tepsibe. Öntünk alá étolajat, és kevés vizet, lefedjük, és megsütjük. Kemencében másfél óra, sütőben 2-2,5 óra alatt puhul meg.
Közben elkészítjük a vörösborban párolt hagymát köretként. A hagymákat megtisztítjuk, és egészben hagyva tepsibe tesszük. A többi hozzávalót az apróra vágott fokhagymával összekeverjük, és a hagymára öntjük. Apróra vágott petrezselymet szórunk a tetejére. Alufóliával letakarva tesszük kemencébe, vagy sütőbe. Kemencében 40 perc, sütőben kb. 1 óra alatt megpárolódik.

Dunai harcsapaprikás nokedlivel
Hozzávalók: 1,3 kg harcsa, 1 paprika, 1 paradicsom, 4 vöröshagyma, 10 dkg vaj, 2 dl tejszín, 1 evőkanál liszt, só, 3 teáskanál őrölt feketebors, 8 teáskanál őrölt paprika. A nokedlihez: 50 dkg liszt, 2 teáskanál só, 4 tojás, a főzővízbe só, fél dl étolaj.
A hagymát, paprikát és paradicsomot felkockázzuk. A paradicsomot előtte meghámozzuk. A vajat serpenyőben felhevítjük, beleöntjük a hagymát, és kevés vízzel puhára pároljuk. Hozzákeverjük a paprikát és paradicsomot. Ízlés szerint sózzuk, és ha szükséges, a főzés során az elfőtt levet vízzel pótoljuk. A hagymás alapba belekeverjük a kockákra vágott, besózott harcsát. Ezután kb. 20 percig együtt főzzük tovább, közben a halhús kifehéredik, és az étel is elkészül. Utolsó fázisban borssal, és paprikával fűszerezzük. Ekkor már csak óvatosan keverjük, nehogy összetörjön a harcsa. A tejszínt liszttel csomómentesre kikeverjük, és apránként a paprikásból kivett szafttal átmelegítjük. Ezzel főzzük készre a paprikást.
A hozzávalókból kevés vízzel nokedli tésztát készítünk, amit enyhén sós, olajos, forró vízben kifőzünk. Ezzel tálaljuk a harcsapaprikást.

Káposztás keltgombóc
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 50 dkg káposzta, csipetnyi só, 5 dkg élesztő, 2 dl tej, 2 teáskanál cukor, 10 dkg darált dió, 2 evőkanál porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 5-6 evőkanál baracklekvár, a tál kikenéséhez sertészsír.
Egy deci langyos, cukros tejbe belemorzsoljuk az élesztőt, és megvárjuk, míg megkel.
A káposztát lereszeljük, és összekeverjük a liszttel. Csipetnyi sót dobunk bele. A felfutott élesztővel, és annyi tejjel dolgozzuk össze, hogy gyúrható tésztát kapjunk. Fél óráig, letakarva pihentetjük.
Egy megfelelő méretű tálat kizsírozunk, és ebbe diónyi gombócokat formázunk a megkelt tésztából. Kis távolságot hagyunk köztük, mert párolás közben megdagadnak. Veszünk egy akkor edényt, hogy a gombóccal teli tálunk beleférjen, vizet öntünk az aljába, belehelyezzük a telerakott edényt, lefedjük, és sütőben egy órán át pároljuk. Aki ropogósan szereti a gombócot, az a vizes edényből kivéve, utólag még 10 perc alatt megpiríthatja. Cukros dióval, vagy lekvárral nagyon finom étel.

Gombás, tükörtojásos tarja
Hozzávalók: 1 kg gomba, 1 nagy fej vöröshagyma, 20 dkg sertészsír, só, 2 teáskanál fehérbors, 8 nagy szelet sertéstarja, 20 dkg trappista sajt, 8 tojás, 5 dl tejföl, 3 teáskanál őrölt pirospaprika.
A gombát és a vöröshagymát megtisztítjuk, feldaraboljuk. A hagymát diónyi zsírban megpároljuk, közben apránként hozzáadjuk a gombát, és enyhén sózzuk. Addig pároljuk, míg elfő a leve.
A tarját besózzuk, és forró zsírban mindkét oldalukon elősütjük. A sajtot lereszeljük.
Enyhén kikent tepsibe helyezzük egymás mellé a tarját, gátszerűen körberakjuk gombával. Minden hús tetejére 1 tojást ütünk. A szeletek között, a gomba tetejét először tejföllel locsoljuk, majd megszórjuk reszelt sajttal. A tojásokat csipetnyi őrölt paprikával színesítjük.
A húsokba fogpiszkálót szúrunk, befedjük alufóliával, és lassú tűzön, kb. 1 órán át sütjük.
Rizsköretet ajánlunk mellé.

Vadas marharagu gőzgombóccal
Hozzávalók: 2,5 kg marhalábszár, 50 dkg vöröshagyma, 6 fakanálnyi sertészsír, 2 paprika, 1 fej fokhagyma, 4 paradicsom, 6 babérlevél, 4 teáskanál őrölt fűszerkömény, feketebors és csemege paprikakrém, só, 5 nagyobb gomba, 2 sárgarépa, 2 petrezselyem gyökér, 1,5 dl száraz vörösbor, 20 dkg előfőzött vörös bab. A habaráshoz 2 dl tejföl, 2 evőkanál liszt.
A gőzgombóchoz: 50 dkg liszt, 2,5 dkg élesztő, 2 teáskanál cukor, 3 dl víz, csipetnyi só, az edény kikenéséhez sertészsír.

A marhahúst kockákra vágjuk. A zsírban a durvára vágott hagymát megdinszteljük, majd hozzáadjuk a feldarabolt paprikát. Beleborítjuk a húst. Kb. 15 percig pároljuk. A paradicsomot felkockázzuk, és a raguhoz adjuk. Fűszerezzük babérlevéllel, köménnyel, borssal, paprikakrémmel, apróra vágott fokhagymával, sóval. Kevés vizet öntünk alá, és egy órán át pároljuk. Ezután beletesszük a karikára vágott sárgarépát és petrezselymet, és további másfél óráig rotyogtatjuk.
A vége felé beletesszük a megtisztított, felkockázott gombát, beleöntjük a vörösbort, és már csak tíz percig főzzük. Beleöntjük a vörös babot, közben a tejfölből és a lisztből habarást keverünk, amit a vadas szafttal hígítva keverünk az ételbe.
A gőzgombóchoz először az élesztőt cukros, langyos vízben felfuttatjuk. Amikor megkelt, beleöntjük a lisztbe, enyhén sózzuk, és langyos vízzel összedagasztjuk. Gyúródeszkán összeállítjuk a nem túl laza állagú tésztát. Lisztezett tálba tesszük, és letakarva, 45 percig kelesztjük. Utána újra átgyúrjuk, és zsírral kikent szűrőformába tesszük. Veszünk egy akkora fazekat, amelyre pontosan rá tudjuk helyezni a szűrőt. Az aljába kevés vizet teszünk, amit felforralunk. Ráhelyezzük a tésztát, lefedjük, és 45 percig, lassú tűzön, a gőzben megfőzzük. Közben nem szabad nézegetni! Amikor elkészült, tálra borítjuk, és szeletekre vágva kínáljuk a vadas mellé.

Grízes mézes
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 15 dkg kristálycukor, 7 dkg sertészsír, 1 tojás, 5 evőkanál méz, 2 teáskanál szódabikarbóna, tej. A krémhez: 6 evőkanál búzadara, 1 liter tej, 1 evőkanál cukor, 25 dkg vaj, 25 dkg porcukor, fél liter baracklekvár. A csoki mázhoz 3 evőkanál étolaj, 12 dkg étcsokoládé.
A lisztet a kristálycukorral, és a zsírral összemorzsoljuk. Beletesszük a tojást, a mézet, a szódaport, és kevés tejjel összeállítjuk a tésztát. Lisztezett gyúrótáblára borítjuk, összegyúrjuk, és négy cipóra osztjuk. Ezeket kinyújtjuk, közben liszttel szórjuk, mert a mézes tészta ragad. Tepsi hátoldalára borítjuk, ott még megfelelő nagyságúra igazgatjuk. A tepsit nem kell megzsírozni. Sütőben pár perc alatt szép aranyló színűre sütjük mind a négy lapot. Sütőpapírra borítva kihűtjük.
Közben elkészítjük a krémet. A búzadarát a tejjel, és a cukorral sűrűre főzzük, és kihűtjük.
A puha vajat a porcukorral selymesre keverjük, majd a kihűlt darás masszához adjuk.
Az alsó mézes lapot megkenjük a krém felével. Ráhelyezzük a másodikat, erre tesszük a lekvárt, majd újabb lap következik. Bekenjük a krém másik felével, és lezárjuk az utolsó lappal. Az olajat és a csokoládét enyhe tűzön összeolvasztjuk, és a süteményre kenjük. Szeletelés előtt 12 órát pihennie kell a tésztának, addigra átgyengül, és könnyen vágható lesz.

 

Nyomtatható, letölthető változat:

 

Kapcsolat

Kezdőlap