Ízőrzők-Kustánszeg

Ízőrzők – Rácalmás – receptek

Dunai halászlé (10 főre)
Hozzávalók: hat kg tisztított ponty, 6 nagy fej vöröshagyma, 2 nagyobb burgonya, 5 paradicsom, csípős paprika, só, 10 dkg őrölt fűszerpaprika, házi darált csípős paprikapüré.
Finomabb lesz a halászlevünk, ha a halat csak közvetlenül tisztítás után mossuk át, feldaraboláskor már ne öblítsük, hogy az ízek jobban megmaradjanak. A régi dunai halászok még a felfogott halvért is beleöntötték a bográcsba.
A vöröshagymát és a burgonyát megtisztítjuk, és nagyobb cikkekre felvágjuk.  Egy nagyobb üst, bogrács, vagy fazék alját beterítjük a vöröshagymával, és rátesszük a krumplit. A paradicsomot cikkekre vágva hozzáadjuk.
A halat nagyobb darabokra felvágjuk. A zöldségfélékre legalulra a fejeket tesszük, majd a húsosabb pontyszeletek következnek. A tetejére tesszük az ikrát, a haltejet, és felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Néhány csípős pirospaprikát is rádobunk, és elkezdjük melegíteni.
Megvárjuk, míg felforr, megsózzuk, majd tovább főzzük. Amikor már megfőtt, gazdagon megszórjuk őrölt pirospaprikával, ízlés szerint tehetünk hozzá csípős paprikapürét, és összeforraljuk. Vigyázzunk a főzéssel, mert ha túl sokáig főzzük, a halszeletek széteshetnek.
Friss, ropogós kenyérrel kínáljuk.

Babos tészta
Hozzávalók: 2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, 2 teáskanálnyi só, 30 dkg tarkabab, 1 fakanálnyi sertészsír, 1 teáskanál őrölt fűszerpaprika, 2 tojás, öt dl tejföl, 6 szelet füstölt szalonna. A gyufatésztához 4 tojás, só, 50 dkg liszt.
Egy vöröshagymát és a fokhagyma gerezdeket megtisztítjuk. A vöröshagymát négyfelé vágjuk, és a fokhagymával, babérlevéllel, sóval és az előző este beáztatott, leszűrt babbal feltesszük főni.
Egy fakanálnyi sertészsírban megpirítunk 1 fej kockákra vágott vöröshagymát. Összekeverjük egy teáskanálnyi őrölt pirospaprikával, és a puhára főtt, leszűrt babbal.
Liszttel, tojásokkal és kevés sóval tésztát gyúrunk. Gyúródeszkán is átdolgozzuk, és kinyújtjuk. Gyufatésztára felvágjuk, majd forró, sós vízben kifőzzük. Leszűrjük, átöblítjük.
A fűszerezett babbal összekeverjük. A tejfölt 2 egész tojással simára kidolgozzuk, és enyhén megsózzuk.
Egy tűzálló tálat kizsírozunk, beleöntjük a babos tésztát, nyakon borítjuk tojásos tejföllel, és füstölt szalonna szeletekkel betakarjuk.
Előmelegített sütőben fél óra alatt készre sütjük.

Rácalmási arató bableves
Hozzávalók: 1 nagyobb fej vöröshagyma, 8 gerezd fokhagyma, 25 dkg füstölt oldalas, 25 dkg füstölt csülök, 2 nagy szál sárgarépa, 2 petrezselyem gyökér, fél zellergumó, 1 fakanál sertészsír. Egy kávéskanálnyi őrölt feketebors, 1 teáskanálnyi majoránna, 1 evőkanál liszt, 2 kávéskanál őrölt fűszerpaprika, néhány karika zöldpaprika és póréhagyma. 30 dkg tarkabab, két dl paradicsomlé, ízlés szerint só.
A krumpli gombóchoz: 5 közepes burgonya, só, 25 dkg liszt, 1 tojás.

A babot előző este beáztatjuk.
A vöröshagymát megtisztítjuk, durvára felvágjuk, és kevés zsíron megpirítjuk. Közben hozzáadjuk a megtisztított, kockákra vágott fokhagymát is.
A füstölt húsokat kisebb darabkákra felvágjuk. A sárgarépát, petrezselyem gyökeret megtisztítjuk, és nagyobb kockákra, „falatokra” aprítjuk. A zellert is megtisztítjuk, és cikkekre vágjuk.
Az időközben megpárolódott hagymához adjuk a húsdarabkákat, és pár percig együtt pirítjuk, hogy a zsírja kisüljön. Őrölt feketeborssal megszórjuk, rámorzsoljuk a majoránnát, és megszórjuk egy evőkanálnyi liszttel. Kicsit összesütjük, megszórjuk őrölt fűszerpaprikával, és kb. másfél liternyi vízzel felengedjük. Beleszórjuk a zöldpaprika és póréhagyma karikákat, és a leszűrt babot is beleöntjük. Fedő alatt addig főzzük, amíg a bab megpuhul. Közben megkóstoljuk, és ha szükséges, sózzuk. Legvégül a paradicsomlevet is hozzáöntjük, ezután már csak egyet forralunk rajta, és tálalhatjuk is.
Miközben fő a levesünk, elkészítjük a krumpli gombócot. A krumplikat megtisztítjuk, nagyobb kockákra vágjuk, és enyhén sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük, áttörjük, és amikor már kihűlt, liszttel, egy tojással és kevés sóval tésztát gyúrunk belőle. Gombócokat formálunk, amit lobogó forró, sós vízben kifőzünk. Ezzel a betéttel tálaljuk az arató bablevest.

Rácalmási rakott ponty (10 személyes adag)
Hozzávalók: egy nagyobb, kb. 5 kg-os ponty, só, őrölt feketebors, őrölt fűszerpaprika, 10 dkg liszt, a sütéshez sertészsír. két kg burgonya, 12 tojás, 1,2 liter tejföl. 10 dkg zsemlemorzsa, és a pirításához 5 dkg sertészsír.
A pontyot megtisztítjuk, belsőségeit eltávolítjuk, fejét levágjuk, majd kifilézzük.
A halhúst nagyobb szeletekre vágjuk, majd belső oldaláról beirdaljuk, hogy a bőre összetartsa sütés közben. Megsózzuk, őrölt borssal megszórjuk, és paprikás lisztbe forgatjuk. Forró zsírban mindkét oldalán hirtelen átsütjük.
A krumplit héjában megfőzzük, megtisztítjuk, és karikákra vágjuk.
A zsemlemorzsát kevés zsiradékon megpirítjuk.
A tejfölt sóval, borssal ízesítjük.
A tojásokat keményre megfőzzük, és azokat is felkarikázzuk.
Egy nagyobb tepsit zsírral kikenünk, az alját beborítjuk krumpli szeletekkel, meglocsoljuk tejföllel, ráhelyezzük a pontyot, majd betakarjuk krumplival. Kicsit megsózzuk, újra meglocsoljuk tejföllel, tojáskarikákat teszünk a tetejére. A maradék tejfölt még ráöntjük, és megszórjuk pirított zsemlemorzsával. Előmelegített sütőben készre sütjük.

Káposztás nokedli:
Hozzávalók: 2 fakanál sertészsír, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 25 dkg füstölt csülök zsírosabb része, 25 dkg füstölt kolbász. Kétcsipetnyi majoránna, 1 kávéskanál őrölt feketebors, 2 babérlevél, 3 teáskanálnyi őrölt fűszerpaprika. 80 dkg savanyú káposzta, néhány zöldpaprika- és póréhagyma karika.
A nokedlihez 20 dkg finomliszt, 20 dkg rétesliszt, 3 egész tojás, só.
A tálaláshoz tejföl.

A sertészsírt megolvasztjuk. A laskára vágott vöröshagymát, és a felkockázott fokhagymát megdinszteljük benne. A csülköt és kolbászt kisebb darabokra vágjuk, és beleborítjuk. Fűszerezzük morzsolt majoránnával, őrölt feketeborssal, és kisebb darabokra tört babérlevéllel. Kicsit átforgatjuk, és az őrölt fűszerpaprikát is hozzákeverjük. Apránként beletesszük a savanyú káposztát, a zöldpaprika-és póréhagyma karikákat, és készre pároljuk. Megkóstoljuk, és ha szükséges, sózzuk.
Közben elkészítjük a nokedlit a kétféle lisztből a tojásokkal és annyi vízzel, hogy megfelelő állagú legyen. Vágódeszkáról, késsel lobogó forró, sós vízbe szaggatjuk. Leszűrjük, átöblítjük, és az időközben megpárolódott káposztával együtt tálaljuk. Aki szereti, tejfölt is tehet a tetejére.

Vakarcs (talponsült pogácsa)
Hozzávalók: 50 dkg finomliszt, 20 dkg rétesliszt, 20 dkg sertészsír, só, egy dl tej, három dl tejföl, másfél csomag sütőpor.
A liszteket a zsírral összemorzsoljuk, beleöntjük a sütőport, ízlés szerint megszórjuk sóval, kevés tejet adunk hozzá, és annyi tejföllel állítjuk össze, hogy gyúrható tésztát kapjunk.
Lisztezett gyúródeszkára borítjuk, ujjnyi vastagra kisodorjuk, és az egészet egyben hagyva, kizsírozott tepsibe tesszük. Késsel bevagdossuk a tetejét, megkenjük tejföllel, és előmelegített sütőben megsütjük.
Amikor elkészült, darabokra tördeljük, és úgy kínáljuk.

Sült hal
Hozzávalók: Egy menyhal, egy süllő. Só, őrölt feketebors, majoránna, 10 dkg őrölt fűszerpaprika, 10 dkg liszt. A sütéshez zsír, vagy olaj.
A megtisztított halakat átmossuk, a fejet levágjuk. A szálkamentes menyhalat 2-3 cm-es szeletekre vágjuk, besózzuk, őrölt borssal és morzsolt majoránnával erősen befűszerezzük. A süllőt kifilézzük, belső oldala felől beirdaljuk, majd besózzuk. Mindkét halat a pácban legalább két órát pihentetjük.

Bő zsiradékot hevítünk, és amikor már forró, a menyhal szeleteket ropogósra sütjük benne. Amikor kiszedjük a zsírból, azonnal átkenjük fokhagymás olajjal.
Közben a süllőszeleteket paprikás lisztbe forgatjuk, és azt is kisütjük.

 

Nyomtatható, letölthető változat:

 

Kapcsolat

Kezdőlap