Ízőrzők-Kustánszeg

Ízőrzők – Bucsuta – receptek

Vargányás gombaleves
Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, 6 szem feketebors, só, 50 dkg vargánya, 70 dkg burgonya. A rántáshoz 1 fakanálnyi sertészsír, 2 evőkanál liszt, 1 teáskanál fűszerpaprika. A habaráshoz 3 evőkanál liszt, négy dl tejföl.
A borsot, a babérlevelet, a fokhagymát teatojásba rakjuk, és két liter vízbe tesszük. Megsózzuk, és mellédobjuk a megtisztított vöröshagymát. Felforraljuk. A vargányát és a burgonyát megtisztítjuk, kisebb darabokra vágjuk. Amikor a fűszerezett lé felforrt, először beleöntjük a gombaszeleteket, majd a kockákra vágott burgonyát. Addig főzzük, amíg a krumpli megpuhul.
Ekkor rántást készítünk. A zsírban a lisztet zsemleszínűre pirítjuk, fűszerpaprikával elkeverjük, és azonnal felengedjük két dl vízzel. A levesbe öntjük.
Egy másik tálban a lisztet a tejföllel, és kevés meleg vízzel simára keverjük, és szűrőkanálon át a levesbe csurgatjuk.
Összeforraljuk, és tálaljuk.

Kukoricakása
Hozzávalók: 50 dkg kukoricakása, 1 babérlevél, 1 egész fűszerpaprika, só, 2 gerezd fokhagyma, 2 fakanál zsír, 1 teáskanál őrölt fűszerpaprika.
Egy liter vizet felforralunk a babérlevéllel, egész paprikával, és sóval. Belekeverjük a kukoricakását, és folytonosan kevergetve sűrűre főzzük. Amennyiben szükséges, idő közben az elfőtt levet pótoljuk. Amikor puhára főtt, 2 gerezd fokhagymát apró kockákra vágunk, és forró zsírban átsütünk. Összekeverjük az őrölt paprikával, és az egészet a kásához öntjük. Alaposan elkeverjük, és tálaljuk.

Göcseji finomfalatkák
Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 2 teáskanál só, 1 kávéskanál szerecsendió, 1 mokkáskanál őrölt fehérbors, 20 dkg liszt, 1 egész tojás, 80 dkg sertéskaraj. A sütéshez sertészsír, vagy olaj.
A burgonyát lereszeljük, majd fűszerezzük 1 teáskanál sóval, szerecsendióval és fehérborssal. Besűrítjük 3 púpos fakanál liszttel, és 1 egész tojással simára keverjük.
A sertéskarajt szeletekre vágjuk, és kiklopfoljuk. Enyhén sózzuk, megszórjuk kevés fehérborssal. Először lisztbe, majd a burgonyás masszába forgatjuk. Forró zsírban kisütjük.
Burgonyapürével, vagy rizzsel tálalhatjuk, de önmagában is kínálhatjuk.

Túrós galuska (8-10 főre)
Hozzávalók: 80 dkg liszt, 3 tojás, a főzőlébe só, 50 dkg túró.
A lisztet a tojásokkal és langyos vízzel (só nélkül) galuska sűrűségű tésztává dolgozzuk. Burgonya nyomón keresztül beletesszük a túrót. Elkeverjük, majd deszkáról forró, sós vízbe nagyobb galuskákat szaggatunk belőle.
Amikor megfőtt tálba szedjük, és köretként bármilyen pörköltféleséghez kínálhatjuk. Vadételekhez különösen jó.

Zsírban sült perec
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 2 tojás, 1 kávéskanál só, 5 dkg porcukor, 1 kávéskanál szódabikarbóna, három dl aludttej, egy dl tejföl. A sütéshez sertészsír, vagy étolaj. A tetejére porcukor.
A tojásokat villával felverjük. A lisztet tálba szitáljuk, hozzáöntjük a tojást, a sót, a porcukrot, a szódabikarbónát, két dl aludttejet, a tejfölt, és összegyúrjuk. Ha szükséges, kefirrel pótoljuk a folyadékot. Lisztezett gyúródeszkán cipót formázunk belőle, és letakarva 10 percig pihentetjük.
Ezután kisebb darabokat szaggatunk a tésztából, amelyeket vékony, hosszú rudakká sodrunk. Kettévágjuk, összefonjuk, és kör alakot formázunk belőlük. Forró zsírba tesszük, és fedő alatt sütjük, míg az alja megpirosodik. Ekkor levesszük a fedőt, megfordítjuk a pereceket, és a másik oldalukat is színesre sütjük. Szalvétára szedjük, hogy lecsöpögjön róla a zsír. Porcukorral meghintve kínáljuk. Melegen, de hidegen is nagyon finom.

Hőkönperec (kb. 15-20 főre)
Hozzávalók: egy l tej, 1 evőkanál cukor, 10 dkg élesztő, három kg finomliszt, 3 evőkanál só, 3 tojás, három dl aludttej, 2 púpos evőkanál sertészsír. A tetejére 2 tojás, só.
Három dl langyos, cukros tejben elmorzsoljuk az élesztőt. Amikor megkelt, a liszthez öntjük, majd a többi tejjel, tojásokkal, és aludttejjel megdagasztjuk. Ha szükséges, a folyadékot langyos vízzel pótoljuk. A sertészsírt megolvasztjuk, és langyosan a masszába dolgozzuk. Lágy, rugalmas tésztát készítünk. Alapos kidolgozás után a tetejét liszttel megszórjuk, abrosszal letakarjuk, és meleg helyen, legalább ¾ órát kelesztjük.
Lisztezett gyúródeszkára borítjuk, 10-11 kisebb darabra vágjuk, és mindegyiket cipóvá alakítjuk. Ezeket egyenként kettévágjuk, hosszú rúddá sodorjuk, és összefonjuk. Kör alakot formázunk belőle, és lisztezett deszkára félretesszük. Amikor az összes tésztát kidolgoztuk, a perecek tetejét felvert tojással átkenjük, és sóval megszórjuk. Előfűtött kemencében, vagy sütőben szép világosbarnára sütjük. Abrosszal kibélelt kosárba szedjük, tetejüket sós vízzel átmosdatjuk, és a ruhával letakarva egy fél órát állni hagyjuk, hogy kicsit átgyengüljön.

Babsterc
Hozzávalók: 50 dkg szárazbab, só, 50 dkg liszt, 2 evőkanálnyi sertészsír.
Az előző este vízbe áztatott szárazbabot sós vízben puhára főzzük. Egy másik lábosban a lisztet folyamatosan kevergetve szárazon megpirítjuk. Kb. háromnegyed óra szükséges ahhoz, hogy szép világosbarna legyen. Kis adagokban elkeverjük 1-1 merőkanálnyi babos lével. Ezzel is jól összemelegítjük. A zsírt felolvasztjuk, és forrón a babsterc tetejére öntjük. Összekeverjük, és fedő alatt pár percig hagyjuk a gőzben állni, hogy átpuhuljon.
A stercet krumplival, borsóval, vagy csak üresen liszttel is készíthetjük. A krumplis stercet édesen, szilvalekvárral is fogyaszthatjuk.

Tepertős-szilvás fülecske
Hozzávalók: 2-3 deci langyos joghurt, 1 evőkanál kristálycukor, 3 dkg élesztő, 4 tojás, 50 dkg liszt, 2 kávéskanál só, három dl szilvalekvár, 35 dkg darált tepertő, csipetnyi fehérbors, 15 dkg tisztított dió. A szóráshoz fahéjas porcukor.
Fél dl langyos joghurtot a cukorral, az élesztővel, és egy egész tojással összekeverünk. A lisztbe 1 kávéskanál sót szórunk, közepébe mélyedést nyomunk. Ebbe a fészekbe öntjük a joghurtos élesztőt, és 10 percig kelesztjük.
A szilvalekvárt 2 tojás sárgájával kikeverjük. Ez azért fontos, hogy sütés közben ne folyjon ki a tésztából. A darált tepertőt kis kávéskanálnyi sóval és csipetnyi őrölt fehérborssal összedolgozzuk.
A negyedik tojást is feltörjük. Fehérjét a másik kettővel együtt villával kicsit felverjük. A sárgáját félretesszük.
A megkelt tésztát lisztezett gyúródeszkán széthúzzuk, rápakoljuk a tepertőt, és az egészet jól összedolgozzuk. Kisodorjuk, nagy (8 cm-es) pogácsaformával kiszaggatjuk. Tetejüket egyenként megkenjük a felvert tojásfehérjével, közepükbe szilvalekvár halmokat helyezünk, majd 3 oldalról felhajtva kis batyukat formázunk belőlük. Sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk, tetejüket a megmaradt tojás sárgájával átkenjük. A batyuk csúcsára fél szem dióbelet teszünk, és előmelegített sütőben megsütjük. Tálalás előtt fahéjas porcukorral megszórhatjuk a tetejét.

Szalagárés pogácsa
Hozzávalók: 7 tojás, 30 dkg liszt, 7 evőkanál kristálycukor, 1,5 dkg szalalkáli, 30 szem kockacukor.
6 egész tojást és egy sárgáját tányérba felütünk. Az egy fehérjét félretesszük. A lisztbe beleöntjük a tojásokat, a cukrot, és a szalalkálit, majd lágy tésztát dagasztunk belőle. Amikor jól kidolgoztuk, egy kis diónyi adagot sütőpapírra téve pár perc alatt átsütünk, így megbizonyosodhatunk arról, hogy jó a tészta. Ha szükséges, még lisztet adhatunk hozzá, de fontos, hogy nem folyós, de lágy tésztánk legyen. Az egészet vastagon meglisztezett gyúródeszkára öntjük, és sok liszttel szórva (a kezünket és a sodrófát is lisztezve) apránként csíkokat sodrunk belőle, ezeket kb. 7 cm-es rudakra szeleteljük. Tetejüket a megmaradt tojás fehérjével megkenjük. A kockacukrot húsklopfolóval durvára törjük, és ezt szórjuk a pogácsákra.
Lisztezett tepsibe tesszük, tisztes távolságra egymástól, mert sütés közben megdagadnak. Fontos, hogy a jól előmelegített sütő ajtaját ne nyitogassuk. Kb. 10 perc alatt megsül. Dobozban sokáig eltartható.

Grízes málé
Hozzávalók: 30 dkg búzadara, fél liter tej, 3 evőkanál tejföl, 2 tojás, 1 kávéskanál szódabikarbóna, csipetnyi só, 3 púpos evőkanál kristálycukor, 1 vaníliás cukor, a tetejére sűrű szilvalekvár. A tepsi kenéséhez sertészsír, a sütemény tetejére porcukor.
A búzadarát a tejjel összekeverjük, és állni hagyjuk, hogy a gríz megdagadjon. Két tojás sárgáját, tejfölt keverünk hozzá. Csipetnyi sóval, és kristálycukorral ízesítjük. Hozzáadjuk a vaníliás cukrot, és a szódaport. A tojások fehérjéből kemény habot verünk, és laza mozdulatokkal a masszához keverjük.
Kizsírozott tepsibe öntjük, tetejére szilvalekvárból halmokat szaggatunk, és előmelegített sütőben megsütjük. Porcukorral megszórva, kockákra vágva kínáljuk.

 

Nyomtatható, letölthető változat:

 

 

Kapcsolat

Kezdőlap